KÖSZÖNJÜK A MAGYAR ÁLLAM
ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁT.

KÖTEGYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

A Kötegyáni Biztos Kezdet

A Támogatás Összege:

39 968 760 FORINT

A támogatás aránya: 100 %
A projekt tervezett befejezése: 2023. 09. 28.
A PROJEKT AZONOSÍTÓ SZÁMA: EFOP-1.4.3-16-2017-00173

A projektről

A projekt célja:

A projekt átfogó célja, hogy a településen az óvodáskor alatti gyereket nevelő családok számára olyan esélyteremtő lehetőség jöjjön létre, mely révén a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődése születésüktől fogva elérhető legyen. A Gyerekház esélyt ad arra, hogy a legnagyobb szegénységben élő gyermekek is a lehető legkorábbi életkorban megkapják azt a támogatást, ami segíti képességeik, készségeik kibontakozását. A projekt célcsoportját a községben élő 3 év alatti, intézménybe nem járó gyermekek és családjuk képezi.

A pályázat kerete tartalmazza 3 fő Gyerekházi dolgozó bérét és járulékát, a feladatellátáshoz szükséges eszközök, bútorok beszerzését, a programban résztvevő gyermekek számára tízórai biztosítását, a gyermekek számára szakorvosi ellátást, a szülőknek kompetenciafejlesztő foglalkozásokat és helyi közösségre irányuló rendezvények szervezését.

 

A projekt azonosítószáma: EFOP-1.4.3-16-2017-00173

A kedvezményezett neve: Kötegyán Község Önkormányzata

A támogatás összege: 39.968.760.- HUF

A támogatás aránya: 100 %

A projekt tervezett befejezése: 2023. 09. 28.

 

A projekt európai uniós támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Projekt Dokumentumok

Kapcsolat

Kötegyán Község Önkormányzata
5725 Kötegyán, Kossuth utca 33.
15343611-2-04
Dr. Hajdu-Szűcs Mária Kornélia polgármester
tel: (66)278-422
e-mail: kotegyan@kotegyan.hu